NŐK 40 PLUSZ PROGRAM 2017 >>> Minden, amit a „Nők 40” programról tudni érdemes

NŐK 40 PLUSZ PROGRAM 2017 >>> Minden, amit a „Nők 40” programról tudni érdemes…

Régi vállalását teljesítette a kormány azzal, hogy a nők számára 40 évnyi munkaviszony után lehetővé tette a nyugdíjba vonulást. Ráadásul a kalkulált négy évtizedbe beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is. Cikkünk bemutatja, hogyan lehet élni a lehetőséggel.

A kormány intézkedése hangsúlyozottan a nők megbecsüléséről szól, arról, hogy a társadalom elismeri a nők fokozott tehervállalását. A „Nők 40” programba belépők ugyanis évtizedeken át keményen dolgoztak, miközben a legtöbben emellett felneveltek egy vagy több gyermeket. Mindezek elismeréseként a kormány teljes összegű öregségi nyugdíjat biztosít számukra.

A kedvezményes nyugdíj célja

A „Nők 40” bevezetésének célja az volt, hogy a nők, akik a munka mellett a családban is helytállnak, a hosszú jogosultsági idő elérése után lehetőséget kapjanak a visszavonulásra a munkaerőpiacról. A 60-as éveik közelében járó nők családjában az unokák, az idősgondozásra szoruló szülők ellátása jelentős feladat. A két feladat gyakran párhuzamosan igényli a nagymamai és a gyermeki gondoskodást.

A kedvezményes nyugdíj feltételei

A kedvezményért részletesen kell igazolni a biztosítási előzményt, mert aki a nyugdíjkorhatár előtt megy nyugdíjba, annak várhatóan hosszabb ideig fognak nyugdíjat folyósítani, mint annak, aki a korhatár betöltésétől veszi igénybe a nyugdíjat. A kedvezményhez szükséges jogosultsági időt elsősorban munkajövedelem utáni járulékfizetéssel kell megalapozni. A gyermeknevelési ellátások igénybevételének ideje, illetve ha valaki a gyermeknevelés miatt szakította meg a munkáját, vett igénybe fizetés nélküli szabadságot, ha nem kapott ellátást, akkor is növeli a jogosultsági időt a törvényben előírt mértékben.

Nem minden szolgálati idő jogosultsági idő

A kedvezménybe más ellátás, például munkanélküliség idejére folyósított jövedelempótlás, ápolási díj nem számítható be. Nem vehető figyelembe a tanulmányi idő sem, ugyanis a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje alatt járulékot sem kellett fizetni. Nem számítható be a megállapodás alapján szerzett szolgálati idő sem, hiszen az nem munkavégzés alapján fizetett járulék volt.

Elismerés a beteg gyermeket nevelőknek és a sokgyermekeseknek

A 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet munkajövedelem utáni járulékfizetéssel, legfeljebb 8 évet gyermeknevelési idővel lehet megszerezni. A gyermeknevelési idő nem gyermekenként meghatározott, például gyermekenként 2 vagy 3 év, hanem összességében 8 év.

A tartósan beteg, fogyatékos gyermeket nevelők számára kedvezmény, hogy ha a beteg gyermek ápolására tekintettel ápolási díjban részesül az anya, vagy az ápolási díj bevezetése előtt erre tekintettel szakította meg a munkáját, 32 helyett 30 év munkával elért időt kell igazolni, és 10 év lehet a gyermeknevelési idő.

Az öt vagy több gyermekeseknek úgy kell számítani a jogosultság idejét, hogy gyermekenként egy évvel csökken a munkával szerzett idő, s ugyanennyivel nő a gyermeknevelési idő. Akinek pl. 7 gyermeke van, számára 29 év munkával, és 11 év gyermekneveléssel elért idő alapján állapítható meg a nyugdíj. A kedvezmény igénybe vételéhez legalább 25 év munkával elért időt mindenképpen igazolni kell. Akinek 11 gyermeke van, annak 25 év munka és 15 év gyermeknevelési idő vehető figyelembe a kedvezményhez, és a 12., 13., gyermek felnevelése sem változtatja tovább a munka és a gyermeknevelési idő arányát.

Akik már igénybe vették

A 2015. évi adatok szerint a „Nők 40” kedvezménnyel nyugdíjba vonulók átlagosan 41 év szolgálati időt értek el, és átlagosan 59 évesen vonultak nyugdíjba. E kedvezményt a bevezetése óta 2016. december végéig 186 ezren vették igénybe, többen már betöltötték a nyugdíjkorhatárt, így mintegy 140 ezren részesülnek a kedvezményes ellátásban. A különbség abból adódik, hogy a kedvezménnyel nyugdíjba vonultak közül többen már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve meghaltak.

A Nők 40 plusz-ról

A „Nők 40 plusz” program nem nyugdíjbiztosítási, hanem foglalkoztatáspolitikai intézkedés, annak érdekében, hogy az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt kedvezőtlen elhelyezkedési esélyekkel rendelkező nők foglalkoztatását segítse. A kedvezmény a foglalkoztatók számára tette vonzóbbá a nyugdíjba vonuláshoz, a „Nők 40”-hez közelálló nők foglalkoztatását.

error: Content is protected !!