Site icon News7

Drámai hír érkezett Rékasi Károlyról – Itt a vége!

Drámai hír érkezett Rékasi Károlyról – Itt a vége!

Drámai hír érkezett Rékasi Károlyról – Itt a vége! Kikészítette az egyik feladat. A színművész lába olyan állapotba került, hogy a társai is megijedtek. Majd orvosi javaslatra fel kellett adnia a játékot. Jóllehet Károly nem így akart távozni a TV2 műsorából, ám be kellett látnia, az egészsége fontosabb. Az orvos ugyanis közölte vele, ha rosszul alakulnak a dolgok, akár a lábát is amputálhatják.

(Friss hírek)

– Egy összevetésünk volt a piros csapattal, versenybe szálltunk. Egy darabig bírtam a küzdelmet, de nem ment tovább. Visszamentünk a parasztházhoz, ahol folytattuk a termelést. Sonkát főztem, igyekeztem a lehető legjobban elvégezni a feladatot. Amikor végeztünk, a közös helyiségben Zsuzsi szólt, hogy milyen a lábam… Nem éreztem különösebb fájdalmat, de láttam, hogy jókorára duzzadt. Ekkor gyorsan odahívták a stáb orvosát, ám én még ekkor sem érzékeltem a helyzet súlyosságát. Nem ahhoz vagyok szokva, hogy ha bármi fáj, rögtön orvoshoz forduljak – emlékezett vissza Rékasi Károly. Tombol a Farm VIP-botrány, Rékasi Károly és Szabyest a forgatás után is egymásnak estek: „Ha megtudom, melyik utcában van, én az utcát is elkerülöm”A színészt rövid vizsgálat után kórházba szállították, ahol ijesztő diagnózissal szembesítették.
– Az orvos közölte, nem engedélyezi, hogy tovább versenyezzek. Ugyanis trombózis gyanúja áll fenn. Megtudtam, folyadék gyűlt fel a lábamban, s ha nem megy le magától, hosszában fel kell nyitni a lábamat, hogy lecsapolják. Ha pedig az sem hoz eredményt, amputációra is sor kerülhet – mesélte a Blikknek Rékasi. Aki ekkor már belátta, hogy ilyen állapotban nem folytathatja a műsort.A trombózis ugyanis nem tréfa.– A legnagyobb veszély ilyenkor, hogy leszakad egy trombus, ami leggyakrabban a tüdőbe kerül, de az agyba és a koszorúerekbe is juthat, ami hirtelen halálhoz vezethet – fogalmazott dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus. – A tragédia elkerülése érdekében ilyen esetben a betegnek felpolcolt lábbal kell feküdnie addig, amíg a vérrög feloldódik.



Rékasi úgy döntött, hogy – az orvosi utasításoknak megfelelően – búcsút vesz a versenytársaktól.

– Hosszabb távra terveztem a játékot, ám egyrészt nem akartam kockáztatni az egészségemet és a jövőmet, másrészt a csapattársaim terhére sem akartam lenni. Nehéz döntés volt, de el kellett fogadnom a helyzetet. Tizenkét nap fekvés következett felpolcolt, jegelt lábbal, mindeközben a feleségem, Gerda, illetve a fiam, Zsigmond szigorúan gondoskodtak arról, hogy betartsam a kényszerpihenőt, ami nehezemre esett – fogalmazott mosolyogva. – Kétszer voltam kontrollon, a másodikon pedig kiderült, hogy lement a duzzanat, elmúlt az életveszély, megúsztam az operációt és az amputációt is.

Nem titok, a Farm VIP most sugárzott epizódjait nyáron forgatták, s Rékasi azóta sokkal jobban van, az élete fokozatosan tért vissza a rendes kerékvágásba. Már járt biciklitúrán is, Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban pedig már A három sárkány című zenés vígjátékot próbálja, amelyben táncra is perdül. A színművész azt mondja, sorsszerű, hogy ismét azzal a lábával volt probléma, amely a 2015-ös, súlyos motorbalesete során megsérült, és amit többször is műteni kellett.

Letarolta a hó a Dunántúlt – Nézd mennyi esett! >>

– Folyamatosan figyelmeztet valaki vagy valami arra, hogy Rékasi, ne rohanj! Nem tudom, miért mindig a lábammal történik valami – sóhajtott Károly. – Az akkori balesetem után hat centivel lett rövidebb a lábam, amit aztán pótoltak konzervcsonttal, beültetéssel, illetve már a második protézissel. Emiatt sem jajveszékelek, a dolgok azért történnek, mert így kell lenniük. De mindenkit megnyugtatok: már jól vagyok!

Nem foglalkozik a balhékkal

A Farm VIP legutóbbi adásaiban a legtöbb izgalmat talán az a konfliktus okozta, ami Rékasi Károly és Szabyest között éleződött ki. A fiatal énekes és a színész a műsorban többször összefeszültek.

– Ha folyamatosan a múltammal foglalkoznék, akkor nem tudnék figyelni az előttem lévő dolgokra. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy iskolás gyerekekhez szeretném minél több helyre elvinni a Petőfi-estemet, az aktuális üggyel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani: az elefánt sem törődik a léggyel, ami a fenekére szállt – jegyezte meg Rékasi.

Exit mobile version