Site icon News7

1 perce érkezett a bejelentés – Ez a változás élesedik a magyar KRESZ-ben!

1 perce érkezett a bejelentés – Ez a változás élesedik a magyar KRESZ-ben!

1 perce érkezett a bejelentés – Ez a változás élesedik a magyar KRESZ-ben! Félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel kétnapos szakmai fórumon.

( Friss hírek )

Széles körű együttműködés keretében gyűjti össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait, és tárja fel a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelten fontos részét adják.

Az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több, mint 55 évesek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium átfogó felülvizsgálatot indított a közlekedési magatartást meghatározó jogszabályi környezetet érintően, amelynek kiemelt része a KRESZ megújítása.

A KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért kiemelten fontos, hogy a megújítása során olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amely középpontjában a biztonságos közlekedés áll, és amely növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását. Az ÉKM a korábbiakban 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy a szabályozás átfogó megújítására van szükség, amelynek szakfeladataival a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-t bízta meg.

Annak érdekében, hogy a KRESZ megújítása a lehető legszélesebb körű társadalmi együttműködésben valósuljon meg, az ÉKM és a KTI 2024. február 12-13-án kétnapos közlekedésszakmai fórumot szervezett.

Amelynek keretében 50 szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával mérik fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtik össze a tudományos, szakmai, vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, illetve azonosítják a főbb problémaköröket, amelyek mind a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelt részét fogják képezni.



A példátlanul széles szakmai együttgondolkodást jelentő fórumon a hétfő délelőtti konferencia az általános szakmai szempontokat és előzményeket mutatta be, majd közlekedési módokra specializált workshopok keretében kisebb csoportokban folyik tovább a munka, ahol szakmapolitikai tématerületek szerint tekintik át a résztvevők a hazai közúti közlekedés jellemzőit, valamint a jelenlegi szabályozással kapcsolatos elvárásokat.

A hétfő délelőtti konferencia keretében felmerült többek között a kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a jármű műszaki szabályok felülvizsgálatának és aktualizálásának kérdése. Szó esett arról is, hogy a közlekedésre való felkészítésben a gépjárműoktatás mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek már az általános iskolákban.

Exit mobile version