Ön 1970 után született? Most jött a hír a nyugdíjakról, ennek sokan nem örülnek most 2024-ben!
Ön 1970 után született? Most jött a hír a nyugdíjakról, ennek sokan nem örülnek most 2024-ben!A KSH a mediánnyugdíj-adatot most először publikálta, ami 2024 januárjában 185 ezer forint volt. A Bankmonitor szerint hiába volt közel 25 százalékos nyugdíjemelés tavaly, a nyugdíjas infláció 27,4 százalékra ugrott. Kitérnek arra is, hogy hatalmas lyuk tátong a nyugdíjkasszában ezért, aki 1970 után született az készüljön mindenféle egyensúlyjavító intézkedésre.
Megérkezett a legelső hivatalos mediánnyugdíj-adat a Központi Statisztikai Hivataltól. Korábban csak az átlagnyugdíjat tették közzé, ám most további információkat is nyilvánosságra hoztak az idősek anyagi helyzetéről. Az új adatbázis a KSH honlapján elérhető információk szerint havonta frissül majd, a korábban megszokott éves frissítés helyett – írja a Bankmonitor.
A KSH közlése szerint idén januárban 184 ezer 725 forint volt a mediánnyugdíj Magyarországon.
Ez azt jelenti, hogy az idősek egyik fele ennél kevesebb nyugdíjban részesül, míg a szerencsésebb felük ennél több ellátást kap havonta. Az új adatbázisban olyan statisztikák is szerepelnek, amelyekről korábban nem állt rendelkezésre hivatalos adat, csupán becsléseket lehetett készíteni rájuk. 2024. januárjában az átlagnyugdíj 208 ezer forint volt.
Egy év alatt 27 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj
2023. elején csak 5 százalékos nyugdíjemelés érkezett – holott akkor már biztosan tudni lehetett, hogy az egész évre várható infláció ennél sokkal magasabb lesz. Végül 14,5 százalékos szintig száguldott a tavalyi éves tényadat, ezért évközben két alkalommal is utólagos és visszamenőleges nyugdíjemelésre „nyugdíjkorrekcióra” került sor.
A 2023 nyári és őszi korrekciók hatására évközben még további 8,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ide nem számítva a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjprémium hatását. Legutóbb pedig megérkezett a 2023 januári, 15 százalékos nyugdíjemelés, ezzel együtt pedig mostanra már 24,9 százalékkal nőtt egy adott nyugdíjas bevétele az előző év januárjához képest.
A Bankmonitor szerint viszont ugyanebben az időszakban elképesztően magas szintet, 27,4 százalékot ütött meg a nyugdíjas infláció.
Rosszabb a kép, ha az összes ellátást vizsgáljuk
A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások kategóriájába nem csak öregségi nyugdíjak sorolhatók.
Ide tartoznak még olyan további ellátások, mint:
- az özvegyi nyugdíj, amelynek összege 100 559 forint volt;
- az árvaellátás, amelynek összege januárban 67 480 forint;
- a megváltozott munkaképességűeknek járó ellátás, amelynek 112 311 forint volt idén januárban az átlagos összege.
Ezen ellátások alapján a Bankmonitor szerint lényegesen alacsonyabb középértékek jönnek ki. Az összes juttatás átlagösszege nagyjából 191 ezer forintra tehető, a medián pedig alig 171 ezer forintra rúg.
Nyílik az olló
A leggazdagabb és legszegényebb nyugdíjasok között hatalmas a jövedelmi szakadék. 2022 januárjában kereken 500 ezer fő kapott 100 ezer forintnál is kevesebb ellátást, miközben a spektrum másik végén milliós nagyságrendű nyugdíjak állnak.
Amíg 100 ezer forint nyugdíjra 15 ezer forint emelés jutott, addig a félmilliós nyugdíj 75 ezer forinttal nőtt. Segíthetne a helyzeten, ha a nyugdíjakon felül érkező állami juttatások – különösen a 13. havi nyugdíj – összegét differenciáltan kapnák az idősek. Például mindenki egyenlő (vagy akár a nyugdíjával fordítottan arányos!) mértékű 13. havi nyugdíjat kapna, amint arra a visegrádi országokban is találhatunk bevett gyakorlatokat.
Ennek hiányában Magyarországon a gazdag nyugdíjasok egyre gazdagabbak lesznek, az alacsonyabb jövedelműek pedig egyre inkább leszakadnak a többiektől – írja a portál.
Óriási lyuk tátong a nyugdíjkasszán
A Pénzügyminisztérium adatai szerint a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai több mint 27 százalékkal nőttek az előző év januárjához képest. A keletkező hiányt már tavaly is a központi költségvetésnek kellett kipótolnia, 697 milliárd forint összegben. Idénre ez a költségvetési támogatás több mint 53 százalékkal, 1072 milliárd forintra nő.
A portál kiemeli: az 1970 után születetteknek lélekben már készülniük kell az olyan egyensúlyjavító intézkedésekre, mint a nyugdíjkorhatár további emelése, sőt, akár a nyugdíjjogosultságok és a nyugdíjszámítási módszer szigorítása.