Bejelentették – jön az árstop az étolaj, tojás, tej, tejtermékek, liszt, cukor, és a húsok esetén is!
Bejelentették – jön az árstop az étolaj, tojás, tej, tejtermékek, liszt, cukor, és a húsok esetén is! A Nemzetgazdasági Minisztérium elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését – fogalmazott közleményében szerdán a gazdasági csúcsminisztérium. Nagy Mártonék szerint ami manapság a boltokban zajlik, az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni.
Friss hírek, news7
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében jelezte, intenzív egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében. A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat.
Az élelmiszer-infláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni.
A minisztérium szerint az önkéntes árcsökkentést elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Ilyen termékek főként az alábbiak:
- csirkehús,
- sertéshús,
- étolaj,
- tojás,
- tej és tejtermékek,
- liszt,
- cukor,
- egyéb alapvető élelmiszerek.
Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.
A gazdasági minisztérium számítása szerint az elmúlt időszakban bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett. Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek.
Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszer-infláció érdemben csökken és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek. Ha az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben.
Ez a táblázat a probléma
Ahogy arról korábban beszámoltunk, bár az infláció számos területet érint, a lakosság leginkább az élelmiszerárak elszállásán keresztül érzi, hogy vékonyabb lett a pénztárcája. Az alábbi táblázatban – a teljesség igénye nélkül – összeszedtük, hogy az elmúlt években miként alakult az alapvető élelmiszereknek tekintett termékek ára.
Az alapvető élelmiszerek fogyasztói átlagárának alakulása az elmúlt 5 év januárjában (forintban):
2021 | 2022 | 2023 | 2024 | 2025 | |
Kenyér (fehér, kilogramm) | 374 | 458 | 966 | 871 | 904 |
Zsemle (1 darab) | 30 | 36 | 69 | 66 | 68 |
Csirkemellfilé (csont és bőr nélküli, kilogramm) | 1360 | 1730 | 1760 | 1900 | 2310 |
Csirkeszárny (kilogramm) | 639 | 763 | 1180 | 1170 | 1120 |
Csirkecomb (kilogramm) | 653 | 807 | 1340 | 1230 | 1200 |
Sertéshús (comb, csont és csülök nélkül, kilogramm) | 1440 | 1440 | 1610 | 1890 | 2010 |
Rövidkaraj (kilogramm) | 1660 | 1780 | 2510 | 2630 | 2630 |
Kristálycukor (kilogramm) | 254 | 277 | 260 | 388 | 386 |
Só (étkezési, finomított, nem tengeri só, 1 kilogramm) | 146 | 158 | 291 | 272 | 264 |
Tojás (10 darab) | 442 | 498 | 904 | 750 | 930 |
Burgonya (kilogramm) | 200 | 270 | 400 | 398 | 402 |
Tehéntej (UHT, 2,8 százalék zsírtartalom, liter) | 258 | 315 | 298 | 318 | 524 |
Tehéntej (pasztőrözött, ESL, 2,8 százalék zsírtartalom, liter) | 258 | 303 | 557 | 457 | 534 |
Finomliszt (búza, kilogramm) | 181 | 242 | 219 | 179 | 272 |
Rétesliszt (kilogramm) | 217 | 287 | 482 | 336 | 339 |
Étolaj (napraforgó, liter) | 590 | 802 | 749 | 650 | 793 |
Sajt (trappista, tömb, kilogramm) | 1940 | 2400 | 4650 | 2950 | 3440 |
Vaj (legalább 80 százalék zsírtartalom, 100 gramm) | 332 | 391 | 791 | 621 | 708 |
Margarin (200–250 gramm) | 292 | 362 | 629 | 601 | 580 |
Kávé (őrölt, 200–250 gramm) | 722 | 812 | 1250 | 1320 | 1670 |
Sertészsír (nem mangalica, 400–500 gramm) | 456 | 497 | 1070 | 812 | 791 |
Tészta (spagetti, 4 tojásos, gyári készítésű, 400–500 gramm) | 402 | 479 | 846 | 615 | 603 |
Rizs (hántolt, fényezetlen, kilogramm) | 419 | 467 | 777 | 736 | 753 |
Kakaós csiga (darab) | 147 | 175 | 262 | 247 | 252 |
Forrás: KSH
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kormány 2024-re ezt ígérte: „Míg 2023 az infláció letörésének az éve volt, a 2024-es év a gazdasági növekedés újraindításának éve lesz.” Aztán megérkezett a valóság, tavaly a gazdaság teljesítménye pusztán 0,6 százalékkal haladta meg az előző évit. Ebből az alapállásból érkeztek szombaton Orbán Viktor bejelentései. Forrás