Site icon News7.hu

Havas Henrik ezt üzente Orbán Viktornak:

Havas Henrik ezt üzente Orbán Viktornak:

Havas Henrik szokásához híven nem kertelt, kerek perec kimondta, mit gondol a Digitális Polgári Körökről, vagy éppen a Harcosok Klubjáról. Orbán Viktornak címzett posztjában Szabó Zsófit és Rákay Philipet is élesen bírálta.

News7.hu hírek

Havas Henriktől megszokhatták már a követői, hogy sosem tartja magában a véleményét, legyen szó a bulvár világáról, vagy a politikai életről. Ezúttal utóbbi kapcsán fogalmazott meg erős kritikát a Facebook-oldalán „Felnyitom Orbán Viktor szemét” címmel. Havas szerint egy nap leforgása alatt a Takács Péter államtitkárral kapcsolatos bejegyzését százezren olvasták, több mint kétezer lájkot kapott, illetve közel kétszáz ember szólt hozzá, és 295-en osztották meg. Ezzel Havas vélhetően arra igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy organikusan lett nagy a poszt elérése. Ezt követően pedig Szabó Zsófit és Rákay Philipet is bírálta, akik az első országos DPK-találkozó házigazdái lesznek.

„Viktor! Ez sok mindent jelez. A napi politikán túlmenően azt, hogy az idióta bűvészkedés a Harcosok Klubjával, vagy mondjuk a legújabban Rákay Fülöppel meg a Szabó Zsófiával fémjelzett Digitális Polgári Körök sz*rt se érnek. Minden, ami a Fidesz körüli médiát, mondjuk a Magyar Nemzetet vagy a Mandinert illeti, az egy merő katasztrófa” – állt bele a Harcosok Klubjába és a Digitális Polgári Körökbe Orbán Viktornak üzenve. A bejegyzése végén hozzátette:

„A Fidesz kommunikációja úgy, ahogy van, pusztulat. Tessék még egyszer elolvasni a számokat!” – fogalmazott meg éles kritikát az újságíró.

Exit mobile version