Site icon News7.hu

Vezet a a Tisza Párt, bár most pár százalékot erősödött a Fidesz!

Vezet a a Tisza Párt, bár most pár százalékot erősödött a Fidesz!

A teljes népességben a Tisza 13 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók között a parlamenti küszöb alá esett a Mi Hazánk, az MKKP továbbra is 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékosra gyengült.

News7.hu

Alapvetően eltérő politikai stratégiát követett a kormánypárt és fő ellenzéki kihívója a nyáron. Míg a Fidesz az online térben próbálta utolérni a Tisza Párt sikerét, addig Magyar Péterék az apró települések bejárásával igyekeztek megszervezni aktivista bázisukat. A választói magatartáson azonban sokat nem tudtak változtatni – írja a hvg.hu a Medián legfrissebb mérése alapján

A portál kiemeli, a magyar politika tavaly kialakult kétosztatúsága az elmúlt hónapokban stabilizálódott, és a legnagyobb változás a Medián szeptember első hetében készített reprezentatív felmérése szerint az, hogy a magyarok valamivel derűlátóbbak lettek június első hetéhez képest. Ugyanis mint kiderült,

Magyar Péter számára figyelmeztető jel lehet, hogy a teljes népességben három százalékpontos csökkentést mért a Medián, a választani tudó biztos szavazók között azonban továbbra is 51 százalékon áll, vagyis a szimpatizánsok kötődése nőtt pártjukhoz. A Fidesz szavazói még nem ilyen motiváltak, részben ez az oka, hogy

a két nagy tömb között továbbra is kétszámjegyű a különbség, a Tisza 13 százalékponttal vezet.

A demográfiai bontás azt mutatja, hogy a kormánypárt júniushoz képest a községekben és kisebb városokban, valamint a legfeljebb 8 általánost végzettek körében tudott erősödni.

Fontos változás még, hogy a választani tudó biztos szavazók között a parlamenti küszöb alá esett a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt továbbra is 3 százalékon áll, a Dobrev Klára vezette DK pedig 2 százalékosra gyengült. Ez jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre.

Exit mobile version