Nyugdíjasok figyelem: Jó hír jött az utalványok után, ennek is örülhet mindenki!
Az elmúlt napokban több hazai áruházlánc is bejelentette, hogy kedvezményeket kínál azoknak, akik náluk vásárolják le részben vagy egészben a nyugdíjas élelmiszer-utalványokat. Most pedig egy újabb áruházlánc csatlakozott.
Az Aldi, a Lidl és a Tesco után az Auchan is beszáll a kedvezmények ajánlásába azok számára, akik nyugdíjas-utalvánnyal vásárolnak élelmiszert. A tájékoztatás szerint az Auchanban a nyugdíjasok élelmiszer-utalványával megegyező összegű Bizalompont jóváírásokat kaphatnak a vásárlók, ha élnek az áruházlánc november végéig tartó ajánlatával, és okosan vásárolják le az utalványokat, amivel akár meg is duplázhatják azok értékét – írja a cég közleményében.
Ez azt jelenti, hogy egy kis odafigyeléssel akár 30 ezer forintnyi Bizalompontot kaphatnak az élelmiszer-utalványokkal való vásárlások után, ami akár egyben is levásárolható.
A vállalat hozzáteszi, hogy a Bizalompontokat a vásárlástól számított 72 órán belül jóváírják, érdemes tehát most élni a lehetőséggel.
Milliárdok maradnak az államkasszában az elvesző és fel nem használt nyugdíjas utalványok miatt
Mintegy 1 milliárd forintnyi nyugdíjas utalvány nem jut el a címzettekhez, ráadásul a kézbesítettek egy részét sem váltják be – a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) elnöke, Karácsony Mihály szerint így akár 5,5–6,2 milliárd forint is megmaradhat az államkasszában.