Olajcsere egy luxus Mercedesben – 13 milliós kárt okoztak a GLE Merciben!
Az olajcserénél kevés egyszerűbb karbantartás létezik, a kockázat és alacsony, ezért sokan megcsinálják otthon. Előfordul olyan is, amikor a sóher, de műszaki szempontból rövidnadrág tulaj elcseszi, és milliós kárt okoz magának. Ezúttal azonban nem a tulaj, hanem a szerviz hibázhatott, méghozzá hatalmasat.
Egy mit sem sejtő hölgy elvitte a 2021-es Mercedes GLE 350-esét egy egyszerű olajcserére egy Atlantában lévő Merci márkaszervizbe. Megtörtént az olajcsere, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Aztán néhány héttel később a tulaj hangos kopogásra lett figyelmes a motor irányából.
Trélerrel visszavitette a GLE-t a szervizbe, ahol a meglepődve tapasztalták, hogy egy hatalmas lyuk tátong a blokk alján. Ezen a ponton egyértelmű volt, hogy a motor menthetetlen, kell egy új. A szerviz előzékenyen felajánlott egy új motort, amiért potom 40 ezer dollárt, vagyis jelentéktelen 13 milliót kellett volna fizetni.
A hölgynek több szerelő is azt mondta, hogy a problémát az okozhatta, hogy a motorban kevés volt az olaj, vagy egyáltalán nem volt benne olaj. Előbbi tűnik logikusnak, hiszen a GLE még hetekig menetképes volt, mielőtt megadta magát. Ráadásul az autó biztosan jelezte volna korábban, hogy baj van, nem kéne elindulni.
A tulaj gyanúja szerint a szervizben ronthattak el valamit az olajcsere során, ezt azonban nehéz bizonyítani. Nem is sikerült neki, és bár nem az új motort választotta, így is rettentő költséges és kellemetlen lett a sztori vége.
A hölgy időközben 2 ezer dollárt, vagyis 650 ezer forintot költött autóbérlésre, ameddig a Mercedes adott neki egy autót ideiglenesen. Mivel a tulajnak volt kiterjesztett garanciája, végül abban egyeztek meg a szervizzel, hogy egy használt, jó állapotú motor kerül a GLE-be. Ez 15 ezer dollárba, azaz közel 5 millió forintba került. Forrás