Egész héten marad a hideg, ernyő legyen mindenkinél!
Marad a hidegörvény, hideg lesz a reggel
Kedden erősen felhős, helyenként borult lesz az ég. Délután a nyugati határ közelében gyenge eső is előfordulhat. Gyenge lesz az északias szél. Kora reggel 3, délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szerdán a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk. Délután többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8 fok között várható, a fagyzugokban ismét fagyhat. Napközben 12 és 17 fok valószínű.
Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből gyenge eső előfordulhat, de záporok nyugaton, északnyugaton is kialakulhatnak. Az élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. Délután 11 és 16 fok között alakulnak a maximumok.
Pénteken a Dunántúlon süthet ki több órára a nap, míg keleten felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső is előfordulhat. Többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak délután a hőmérők.
Szombaton keleten felhősebb, helyenként esős, máshol túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 11-16 fok ígérkezik.
Vasárnap semmi nem változik az előző napokhoz képest, túlnyomóan hideg esős idő várható!