Gépjárműadó (súlyadó) befizetése, mentessége, összege 2025

Gépjárműadó (súlyadó) befizetése, mentessége, összege 2025

Gépjárműadó (súlyadó) befizetése, mentessége, összege 2025 – A Nemzeti Adó– és Vámhivatal bejelentette, hogy határozatot küld minden érintett tulajdonosnak és üzembentartónak, hogy mennyi gépjárműadót köteles fizetni. Ehhez igénybe vehető egy kalkulátor, amely a megadottak alapján kiszámítja az adott gépjármű után fizetendő összeget. Január elsején több adókedvezmény is megszűnt, illetve átalakult, a regisztrációs és cégautóadó mértéke viszont tovább emelkedett.

News7.hu

Már elérhető a gépjárműadó-kalkulátor, amely a felhasználó által megadott adatok alapján kiszámítja az adott gépjármű után fizetendő összeget − tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

A közleményben ismertették: a NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld. A kézbesítést jövő héten kezdik meg, de a határozatok megérkezéséig az adóhivatal honlapján található gépjárműadó-kalkulátorral a tulajdonosok előre tervezhetik az összeget.

A NAV új kalkulátora könnyen áttekinthető, az egyes gépjármű-kategóriák külön fülön érhetők el. Személygépjárműveknél és motorkerékpároknál elég megadni a gyártási évet és a kilowattban kifejezett teljesítményt. A kalkulátorban az is jelölhető, ha a jármű elektromos hajtással rendelkezik − hívták fel a figyelmet.

Az adót fő szabályként az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Akinek gépjárműadót kell fizetnie, határozatot kap a NAV-tól. Nem kap határozatot, akinek egész évre adómentessége van, vagy akinek mindegyik gépjárműve adómentes. Akinek van elektronikus tárhelye, a határozatot is elektronikusan kapja.

Van aki mentesül:

A gépjárműadó törvény 2025 évében is megállapítja, melyek azok a gépjárművek, amelyek mentesülnek a súlyadó befizetése alól. Mentesül a súlyadó, gépjárműadó alól:

  • a négykerekű segédmotoros kerékpár;
  • a környezetkímélő gépkocsi (elektromos autó);
  • a súlyos mozgáskorlátozottat vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, maximum 100 kW teljesítményű gépjármű;
  • azokra az autóbuszok, amelyeknek a nettó jövedelmének minimum a 75%-a helyi/helyközi tömegközlekedésből származik;
  • a lassú jármű és annak pótkocsija;
  • a munkagépek és magyar rendszámtáblával ellátott mezőgazdasági vontatók;
  • a CD, CK, DT, OT és Z betűjű rendszámtáblával ellátott gépjárművek;
  • a méhesházas gépjármű;
  • azok a külföldi nyilvántartású tehergépjárművek, amelyeket EU tagállamokban vettek nyilvántartásba;
  • mindemellett a költségvetési szervek, az egyházi személyek, az egyesületek, az alapítványok, illetve a fegyveres erők gépjárművei is.

Az adó mértéke 2025-ben: 

  • a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben 360 Ft / kW
  • gyártás évét követő 4-7. naptári évben 310 Ft / kW
  •  gyártási évet követő 8-11. naptári évben 240 Ft / kW
  • gyártási évet követő 12-15. naptári évben 195 Ft / kW
  • gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő években 145 Ft / kW

Az új szabályozás várhatóan az autósokat érinti majd különösen érzékenyen, mivel a gépjárműadó mellett a cégautóadó és az átírási illeték is az inflációval arányosan emelkedik.Ez azt jelenti, hogy mind az új, mind a használt autótulajdonosok magasabb adóterhekre számíthatnak 2025-től. Az adók pontos mértékét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogja közzétenni az előző év október 31-ig, hogy az érintettek időben értesülhessenek a következő év adómértékeiről.

error: Content is protected !!