40 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok, ismét jó hír érkezett minden 65 év felettinek!

40 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok, ismét jó hír érkezett minden 65 év felettinek!

Lassan érkezik a novemberi nyugdíjkorrekció, mivel az infláció az év első nyolc hónapjában meghaladta a korábban várt szintet. Az emelés visszamenőleg is jár, és a 13. havi nyugdíjat is érinti. Az átlagnyugdíjasok számára ez körülbelül 40 ezer forintos egyszeri kifizetést jelenthet.

Olvasson friss híreket

Nyugdíjkorrekció: 40 ezer forint plusz kaphatnak a nyugdíjasok

Az infláció az év eleje óta magasabb, mint amit a kormány előzetesen prognosztizált. Az emelés célja, hogy kompenzálja a nyugdíjasokat az áremelkedések miatt. Az intézkedés nyomán az átlagos nyugdíj összege 245 ezer forintról közel 249 ezer forintra nőhet, ami különösen fontos az idősek számára a megélhetési költségek növekedése miatt – írja az atv.hu.

A KSH adatai szerint augusztusban az éves infláció 4,3 százalékos volt, az élelmiszerek ára pedig átlagosan 5,9 százalékkal emelkedett. Egyes termékek, mint a tojás és a kávé, jelentősen drágultak, míg mások, például a margarin és a liszt, olcsóbbak lettek. Az árstop intézkedések hozzájárultak az infláció mérsékléséhez, különösen az élelmiszerüzletekben és drogériákban.

Bod Péter Ákos, volt jegybankelnök, arra figyelmeztetett, hogy az infláció továbbra sem alacsony, és az árstop csak átmeneti megoldás:

„Amikor ezek megszűnnek – várhatóan a választások után –, egyszerre éri majd árnyomás a magyar gazdaságot.”