Családi ház felújítás pályázat 2019

Családi ház felújítás pályázat 2019  >>>

Február végén újabb energiatakarékossági pályázatok jelennek meg – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Arra készülnek, hogy a keretet majd újból emelni kell a nagy érdeklődés miatt – jelezte. Közlése szerint a vissza nem térítendő támogatáson belül lesz hűtőgép- vagy mosógépcsere-program, illetve kazán és kéménycsere pályázat.

A visszatérítendő támogatást majd komplett felújításokra írják ki február végén, igényelhető világításkorszerűsítésre, fűtéskorszerűsítésre, épület felújításra, amit lakóközösségek, lakások, társasházak, családi ház tulajdonosok, magánszemélyek kérhetnek – sorolta.

Emlékeztetett: eddig hét programterületen – például mosógép, hűtőgép, ingatlan felújítások – lehetett vissza nem térítendő támogatásra pályázni, mintegy 120 ezer család pályázott sikeresen, több mint 23 milliárd forint támogatásra. A legtöbben a hűtőgép programra jelentkeztek – mondta.

Családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A Program keretében az épületek homlokzati nyílászáróinak cseréje, homlokzatok hőszigetelése, épületgépészeti rendszerek energia-megtakarítást eredményező cseréje, illetve felújítása és az épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó megújuló energiafelhasználás kialakítása valósítható meg. Az igényelhető támogatás maximális összege 2,5 millió forint.

A pályázati kiírás lehetőséget nyújt a családi házban élő lakosság számára vissza nem térítendő támogatás felhasználásával lakóépületeik korszerűsítésére, felújítására, ezzel hozzájárulva az ország energiahatékonyságának növeléséhez, valamint klímavédelmi céljaihoz.

Az alprogram részletei

 

  • A rendelkezésre álló keretösszege 5 milliárd forint, mely 2 ezer ház korszerűsítését segítheti.
  • A támogatás folyósítása minden esetben a Kedvezményezett felé történik, utólagos finanszírozással, a teljes bekerülési költség kifizetésének igazolását követően. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az alább látható maximális 55%-os támogatás esetén legalább bő 4,5 milliós beruházást előre saját zsebből kell megvalósítani és az erről keletkezett, benyújtott számlák alapján kapjuk meg a támogatást utólag.
  • A pályázatkezelési feladatok ellátásában a Nemzeti Fejlesztés és Stratégiai Intézet Kft. (NFSI) vesz részt.
  • Szükség esetén a Támogató a régiók között átcsoportosíthatja a forrásokat.
  • A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton, a pályázatbenyújtó rendszeren keresztül, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával nyújtható be.
  • A pályázatot benyújtani 2016. július 01. napjától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges.
  • Az NFM hivatalos honlapján valamint a pályázatbenyújtó felületen.
  • A pályázókat pályázati díj nem terheli.
  • A pályázatbenyújtó felület elérhetőségéről az NFSI nyújt tájékoztatást.
  • A forrás elosztása régiónként történik a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, épületszám/régió arányban megosztva.

Kik jogosultak a pályázatra?

 

  • magyarországi lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes nagykorú természetes személyek
  • hagyományos technológiával 1996 előtt épült, és 1995. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkező egylakásos, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterülettel rendelkező családi házak tulajdonosai

 

Kizárják a pályázatból, aki

 

  • lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással rendelkezik
  • a pályázat kiírásában, értékelésében és elbírálásában részt vesz
  • nem természetes személy
  • nem rendelkezik magyar adóazonosító jellel
  • kiskorú természetes személy
  • cselekvőképtelen természetes személy

 

Lássuk a számokat

A maximális támogatás mértéke az elszámolható költségek

  • 55 %-a, de maximum 2.500.000,- Ft, amennyiben a pályázó a hőszigeteléssel egyidejűleg egy további energiahatékonysági fejlesztést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
  • 50 %-a, de maximum 2.000.000,- Ft, amennyiben a pályázó hőszigetelést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
  • 45 %-a, de maximum 1.500.000,- Ft, amennyiben a pályázó egy energiahatékonysági fejlesztést és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
  • 40 %-a, de maximum 1.250.000,- Ft, amennyiben a pályázó egy típusú fejlesztést valósít meg a beruházás keretében.

A támogatás mértéke a fejlesztéssel várhatóan elérhető minden megtakarítható CO2 kg/év egységre 900,- Ft; azzal, hogy az igényelhető támogatás maximális összege 1.250.000 – 2.500.000,- Ft a megvalósítandó fejlesztés komplexitásától függően épületenként és magánszemélyenként.

Amire figyelni kell

 

  • A kivitelezés megvalósítása során kizárólag megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni. Erről a tényről az elszámolás benyújtásakor a kivitelezőnek kell nyilatkoznia.
  • A kivitelezési munkálatok támogatható munkadíja a támogatás szempontjából elismerhető anyagköltség 60%-ánál nem lehet több.
  • A nyílászáró cseréjére vonatkozó elszámolható költségek nem haladhatják meg a nettó 60.000,- Ft/m2 fajlagos költséget.
  • A határoló szerkezetekre vonatkozó elszámolható hőszigetelési költségek nem haladhatják meg a nettó 15.000,- Ft/m2 fajlagos költséget.
  • A támogatás szempontjából a szakértői díj maximális mértéke az elszámolható költség maximum 6%-a lehet, melyből az energetikai számítások és az energiatanúsítványok költsége maximum 100.000,- Ft lehet.
  • A vállalkozói/kivitelezői költségvetésben az áraknak magyar fizetőeszközben (forintban) kell szerepelniük.
  • A pályázatban a pályázat benyújtását megelőzően a pályázati célt bizonyíthatóan szolgáló, a Pályázó által befogadott és igazoltan kiegyenlített, pályázat benyújtásánál két évnél nem régebbi tanúsítás költségei, tervezési és engedélyezési eljárások költségei, illetékei számolhatók el.
  • Az energetikai tanúsítványt és a fejlesztés utáni állapotra vonatkozó számításokat egy, a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szereplő SZÉS6 és TÉ, vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szereplő SZÉS6 és TÉ jogosultsággal rendelkező szakértőnek kell elvégeznie.

Be the first to comment on "Családi ház felújítás pályázat 2019"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


4 × 2 =

error: Content is protected !!