Kitört a madárinfluenza Magyarországon!

Kitört a madárinfluenza Magyarországon!

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal mai közleménye szerint 22 500 példányt számláló hajdúnánási tenyészkacsa-telepen azonosították a vírust. A vírus megjelenését az állattartó vette észre. Aki a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A kacsatelepen a H5N1 altípusát mutatták ki az elhullott állatokból.

Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja! >>





közleményben kiemelik, hogy a gyanú szerint már megkezdődött az állomány felszámolása. Emellett fertőzött terület körül 3 kilométeres távolságában védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet jelöltek ki.

Az, hogy a betegség miért ütötte fel a telephelyen a fejét, jelenleg még nyomozzák.

Az esettel kapcsolatban a Nébih arra figyelmezteti az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat. Hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől.

error: Content is protected !!