Site icon News7

Itt az új pályázat – Akár több milliót is kaphatunk az államtól!

Itt az új pályázat – Akár több milliót is kaphatunk az államtól!

Itt az új pályázat – Akár több milliót is kaphatunk az államtól! Akár 25 millió forintos járműveket is be lehet szerezni, amihez 4 millió forintot is adhat az állam uniós pénzből.

Két év után újra kiírják azt a programot, ami vállalkozásoknak nyújt támogatást elektromos autó beszerzésére. A Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak című pályázat tervezete pénteken jelent meg a hivatalos állami pályázati oldalon, december 18-ig lehet véleményezni – írja a hvg.hu.

Az itt elérhető tervezetből kiderül, hogy




A támogatás mértékét az akkumulátorok teljesítménye és a járművek bekerülési ára alapján határozzák meg, így a személykocsik esetében

A támogatás mértéke megegyezik a kisbuszok, a nagyobb, de 5 tonnánál kisebb buszok, illetve a legfeljebb 12 tonnás haszongépjárművek esetében, csak itt máshol húzták meg az akkumulátorok teljesítmény-határait, illetve a maximális beszerzési árakat, ami itt akár 25 millió forint is lehet.

Exit mobile version