Árat emel a Telekom – Márciustól ennyit kell majd fizetned!

Árat emel a Telekom – Márciustól ennyit kell majd fizetned!

Árat emel a Telekom – Márciustól ennyit kell majd fizetned! A Magyar Telekom bejelentette, hogy 2024. március 1-jei hatállyal 15 százalékos éves inflációkövető díjkorrekciót hajt végre az ügyfélszerződések tekintetében.

Közleményükben a Központi Statisztikai Hivatal 2024. január 12-én közzétett 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozásra hivatkoznak. Ami 17,6% volt. Azt írják, „a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve, a Magyar Telekom az ügyfélszerződések tekintetében 2024. március 1-jei hatállyal 15%-os mértékű inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani.”
(A legfrissebb hírek itt)


Az inflációs ráta emelkedésére figyelemmel a Magyar Telekom Általános Szerződési Feltételei („ÁSZF”) 2022. szeptember 1-jétől tartalmaznak egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát. Amely alapján a havi előfizetési díjak a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően változnak. A Társaság úgy módosítja ÁSZF-jét. Hogy az éves inflációkövető díjkorrekció mértéke 2024-ben 15% lesz – teszik hozzá.

A Magyar Telekom tehát 2024. március 1-jétől korrigálja az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait. Ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak – summázza a bejelentést a Portfolio.

Mint írják, a módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg.

error: Content is protected !!