Hatalmas bejelentést tett a Lidl – Minden vásárló figyeljen!

Hatalmas bejelentést tett a Lidl – Minden vásárló figyeljen!

Hatalmas bejelentést tett a Lidl – Minden vásárló figyeljen! Újabb termékek árát csökkentette a piacvezető hazai áruházlánc. Február 9-től egyes frisshús termékek érhetőek el tartósan, akár 13 százalékkal olcsóbban. Az árcsökkentési programot a vállalat egy éve indította, a programba most bekerült termékekkel együtt eddig közel 700 termék árát mérsékelték.

Az állati termékek közül az utóbbi évtizedekben a baromfihús-termelés produkálta az egyik legdinamikusabb növekedést, közel hatszorosára nőtt a 70-es évek óta. A baromfihús-fogyasztás gyakorlatilag minden országban és régióban emelkedett, az ára mellett sokan a magasabb fehérje- és alacsonyabb zsírtartalma miatt választják. A FAO és az OECD mezőgazdasági előrejelzései szerint a következő évtizedben továbbra is a baromfi lesz a leggyorsabban növekvő húsféle, 2031-re akár a piac 47 százalékát is kiteheti. Magyarországon is egyértelműen a baromfihús szerepel az első helyen van, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020-ban Magyarországon az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás már 25 kilogramm volt, szemben a sertéshús 19 kilogrammjával.

A Lidl kínálatában található frisshúsok közül a legnépszerűbbek a baromfitermékek és a sertés darálthús.

A vállalat célja, hogy vásárlói a lehető legjobb ár-érték arányban jussanak hozzá az egyes termékekhez, ezért februárban a sertés- és kacsahúsféleségek kategóriájában tovább mérsékli az árakat, hogy valódi árelőnyt biztosítson számukra – mondta el a Pénzcentrum-nak Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője.

A vásárlók körében népszerű termékek, mint a sertés lapocka-gulyáshús, a csont nélküli sertéslapocka, a szeletelt sertéskaraj, a csont nélküli, a szeletelt, és a szeletelt csontos sertéstarja, a sertésoldalas, a darabolt sertés császár, a friss egész kacsa belsőséggel és a friss bőrös kacsamellfilé is bekerült a tartósan olcsóbban kínált áruk körébe.




A vállalat idén februárban eddig már 50 termék esetében mérsékelte az árakat, első körben több tej és tejtermék, fagyasztott gyümölcs és zöldség, valamint tisztálkodási termék lett tartósan olcsóbb.

A magyar lakosság ötöde elérte a 65 éves kort

“A nyugdíjasak számára is szeretnénk könnyebben elérhetővé tenni a friss zöldségeket, gyümölcsöket, és a hűtött húskészítményeket, ezért az extra kedvezmények keretében a 65 év feletti vásárlók február 15-21. között 10 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá ezekhez a termékekhez. Ezekkel a kedvezményekkel tovább tudják csökkenteni az élelmiszerre fordítható kiadásaikat, ami további könnyebbséget jelenthet számukra” – emelte ki Tőzsér Judit

A bevásárlás, hogy lesz a lehető legjobb ár-érték arányú?

A Lidl az egészségtudatos táplálkozás népszerűsítése, illetve a hazai haltermelők támogatása érdekében indította el a Minden péntek halpéntek akcióját, mely idén is tovább folytatódik. A növekvő kereslet eredményeként az áruházlánc tovább bővítette állandó kínálatát, és így már 19-féle termék érhető el, melyek péntekenként 15 százalék árengedménnyel vásárolhatóak meg, de a Lidl Plus használatával az árelőny elérheti a 25 százalékot is.

A hetente megújuló exkluzív kuponok a vállalat digitális hűségprogramjában, a Lidl Plus-ban érhetők el, itt a fogyasztók további 10-12 kedvezményre jogosító kupont, kaparós nyereménykártyákat és egyéb extra kedvezményeket vehetnek igénybe, de az applikációt használók a diszkontlánc partnereinek extra ajánlataival is élhetnek.

A hétről-hétre megújuló akciók rendkívül népszerűek és keresettek, csak úgy, mint a „Többet adunk” akciók, amely keretében a vállalat a kötelezően előírt 15 százalék helyett akár 50 százalékos kedvezményt is biztosít vásárlóinak. A Szuper hétvégi akciók! keretében pedig élelmiszer és nem élelmiszer jellegű termékek vásárolhatók meg extra kedvezménnyel.

További friss híreink  >>>

error: Content is protected !!