Áremelkedést jelentettek be – Március 1-től ennyivel kell többet fizetni, sok magyart érint!

Áremelkedést jelentettek be – Március 1-től ennyivel kell többet fizetni, sok magyart érint!

Áremelkedést jelentettek be – Március 1-től ennyivel kell többet fizetni, sok magyart érint! A márciustól életbe lépő aránytalan árképzés következtében az a helyzet áll elő, hogy ugyanannyiba kerül majd a szomszéd faluig érvényes kerékpárjegy, mint az ország másik végébe szóló – figyelmeztet a Közlekedő Tömeg. Az egyesület szerint ennek hatására akár az is előfordulhat, hogy sokan inkább az autót választják majd a tömegközlekedés helyett.

( Friss hírek 0-24 )

Március elsején új tarifarendszer lép hatályba a helyközi közlekedésben. Az eddigi ország- és vármegyebérletek területi logikáját kiterjesztő rendszerben megszűnnek a távolságalapú bérletek, több más díjtermék árazása pedig jelentősen átalakul. Az új tarifarendszer szerint – melyet most sem sikerült a törvény szerinti 30 nappal előre meghirdetni – jelentősen megdrágul a vonaton kerékpárral ingázók utazása – figyelmeztet közleményében a Közlekedő Tömeg.

Az eddig távolságfüggően 235 Ft-tól megvásárolható kerékpárjegyek és 1340 Ft-tól induló bérletek helyébe ugyanis az utazás hosszától függetlenül, egységesen 500 Ft-ba kerülő kerékpárjegy és a 9450 Ft árú kerékpár-országbérlet lép, a rövidebb távokon rendszeresen utazók tehát az eddigi bérletük árának 5-7-szereséért szállíthatják majd a kerékpárjukat.




Az aránytalan árképzés következtében ráadásul az az abszurd helyzet áll elő, hogy ugyanannyiba kerül majd a szomszéd faluig érvényes kerékpárjegy, mint az ország másik végébe szóló

– áll a közleményben.

Eszerint a MÁV-Start számára eddig fontos volt, hogy a kerékpárral együtt ingázókat is (ami vidéki régiókban sok helyütt az egyetlen, személyautóval időben versenyképes alternatíva, a nagyvárosok környékén pedig a dugók legyőzésének záloga) a vasúti közlekedéshez csábítsa. A jelek szerint ez a stratégia léket kapott, hiába szereztek be százas nagyságrendben kerékpár szállítására alkalmas alacsonypadlós elővárosi vonatokat, illetve bővültek a kerékpárszállítás lehetőségei számos fő- és mellékvonalon.

Logikusnak hat, hogy az utasok ne vigyék magukkal a kerékpárjukat a vonaton a napi ingázáshoz, csakhogy ez egyrészt kihasználatlanabb mellékvonalakon semmilyen helyhiányt nem okoz, másrészt az ország legtöbb részén sem az induló állomásokon a kerékpártárolás, sem az érkező állomásokon a kerékpárbérlés vagy megfelelő közösségi közlekedés nem áll rendelkezésre.

A végiggondolatlan új kerékpáros tarifa is rámutat: a vonatot legfeljebb évente egyszer, a Balatonnál látó, és így a vasúti személy- és kerékpárszállításra pusztán szabadidős tevékenységként tekintő döntéshozók által megalkotott tarifarendszer a valós mobilitási igényeket csak korlátozottan képes lekövetni.

error: Content is protected !!