Site icon News7

5 perce érkezett – Friss hírek jöttek a középiskolások ingyenes jogosítványáról!

5 perce érkezett – Friss hírek jöttek a középiskolások ingyenes jogosítványáról!

5 perce érkezett – Friss hírek jöttek a középiskolások ingyenes jogosítványáról! Az Eduline számításai szerint szeptembertől körülbelül 50 ezer forinttal lesz olcsóbb a jogosítvány megszerzése a középiskolás diákok számára.

Bár egy kommunikációs malőr miatt sokáig azt hihettük, hogy a jövőben ingyen szerezhetnek a középiskolások jogosítványt, később mégis kiderült, hogy ez nem így van. A középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi tanfolyam, míg a gyakorlati oktatás megszervezését idén csak pilot jelleggel indítja el az állam, így azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikortól válik teljesen ingyenessé.



Annyi biztos, hogy egy online KRESZ-kurzus jelenleg vizsgával együtt körülbelül 50 ezer forintba kerül, elsősegélytanfolyamot már hétezer forintért lehet találni, a vizsgadíja viszont borsosabb, egységesen 18 ezer forintot kell érte fizetni. Ha beleszámoljuk a középiskolások számára eddig is elérhető állami támogatást is, akkor szeptembertől körülbelül 50 ezer forinttal lesz olcsóbb a jogosítvány a diákoknak – számolt be róla az Eduline.

A portál szerint ez azért is érdekes, mert a húsz év alatti jelentkezők, vagy CSED, GYES, GYED ellátásban részesülő szülők eddig is 25 ezer forint állami támogatást vehettek igénybe az elméleti tanfolyam és a vizsga díjához. Tehát gyakorlatilag annyi az újítás a mostani rendszerhez képest, hogy a kormány biztosítja a középiskolások számára az egészségügyi oktatást is, illetve a KRESZ-tanfolyam fennmaradó összegét.

Végül a cikkben kitértek rá: a B kategóriás jogosítvány megszerzése a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 végén átlagosan 305 ezer forintba került, ami jelentős drágulás, hiszen 2020 utolsó hónapjában még „csupán” 216 ezerbe került mindez.

Exit mobile version