Site icon News7

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak – Minden 65 év feletti jogosult rá, ingyen megkapja mindenki!

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak – Minden 65 év feletti jogosult rá, ingyen megkapja mindenki!

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak – Minden 65 év feletti jogosult rá, ingyen megkapja mindenki!Már több mint fél millióan regisztráltak a Gondosóra programra, a használók negyede Budapest és Pest megyéből – közölte a Gondosóra program a Pénzcentrummal. Lapunk kérdésére azt is elárulták, hogy a program indulása óta közel 600 ezer vészhívás érkezett, ebből 11 ezer esetben hívták a diszpécserek a 112-es számon tárcsázható segélyhívót.

Nemrég egy idős férfi életét mentette meg a Gondosóra, amikor horgászat közben a Körös veszélyes vizébe esett. Megkapaszkodni meg tudott, kimászni azonban nem, telefonja pedig nem volt kéznél, hogy segítséget tudjon hívni. A Gondosórán keresztül azonban felhívta a diszpécserközpontot, azonnal küldték a segítséget. A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket.

A Pénzcentrum megkereste a Gondosóra programot, hogy megtudjuk, hányan igényelték eddig a jelzőkészüléket, regisztráltak a programba. Arra is kíváncsiak voltunk, az egyes megyék között mekkora a különbség az igénylők számában és arányában, illetve hogy mekkora a felhasználók átlagéletkora.

A lapunkkal közölt adatok azt mutatják, hogy a 65 év felettieknek már 29,8 százaléka igényelte a Gondosórát, 586 ezer magyar idős. Az igénylők 16,1 százaléka budapesti, 10,5 százaléka Pest megyei.

Azt is megvizsgáltuk, hogy a 2023. január 1-i népességadatok szerint megyénként a 65 év feletti lakosok hány százaléka igényelte már az eszközt. Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben az igénylők aránya több mint 35 százalékos, míg a fővárosban, valamint Zala, Csongrád-Csanád, Pest és Somogy vármegyékben a 27 százalékot nem éri el az igénylők aránya. Azonban kiugró különbségekről nem beszélhetünk.




Azt is fontos hozzátenni, hogy Gondosóra programban regisztráltak átlagéletkora a közlésük alapján közel 76 év. A 65 év felettiek átlagéletkora ennél nem sokkal kevesebb, 74 év körül mozoghat, tehát korévek szerint is átlagos lehet a megoszlás. Sokan gondolhatják, hogy a Gondosóra csak betegek, egyedül élő idősek számára lehet szükséges, ez azonban tévedés. Ezt jól példázza az említett eset, amikor horgászat közben esett a folyóba az idős férfi. Viszont otthonában is ugyanúgy érheti baleset az időseket, amikor senki sincs a közelben, aki segíthetne. Akár otthon, akár házon kívül is bárkivel történhet baleset, amikor jól jöhet a segélyhívó eszköz. Érdemes lehet ezért kortól és egészségi állapottól függetlenül is igényelni. Legfeljebb nem lesz rá szükség.

A Gondosóra programra való jelentkezés ingyenes, a szolgáltatás pedig havidíjmentes és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában a 65 felettiek számára.

A Gondosóra program indulása óta már 600 ezer vészhívás érkezett a diszpécserközpontba. Az első valódi vészhívás már a program második napján befutott! A diszpécser a megadott kapcsolattartót minden esetben értesíti a segélyhívás megtörténtjéről, szükség esetén pedig hívja a 112-t. A lapunkkal közölt adatok szerint erre eddig 11 ezer esetben volt szükség.

„A Gondosóra életmentő közbelépéseinek számára pontos válasz nem adható, hiszen a 112-es segélyhívó szám értesítése minden esetben magában hordozza a felhasználó veszélyeztetettségét – az is lehet életmentő fontosságú, ha a felhasználó kontaktszemélyét értesítve sikerül megoldani egy akár életet veszélyeztető helyzetet” – közölte a Gondosóra program lapunk kérdésére.

Hogyan lehet igényelni?

A programban való regisztrációhoz fel kell menni a Gondosóra program honlapjára. Itt meg kell keresni a Regisztráció feliratú gombot és rákattintani. Ezután az űrlapon meg kell adni a szükséges adatokat. A főbb lépések a honlapon olvashatók.

A regisztrációhoz kapcsolódó leggyakrabban felmerülő kérdésekre itt találhatók válaszok. Amikor pedig már megérkezett a jelzőeszköz, itt találhatók infók a felmerülő problémákról.

Vigyázzunk a csalókkal!

Ahogy manapság bármilyen szolgáltatás esetében, a Gondosóra program nevében is történhet csalás. Hogyha a Gondosóra igénylés, használat nem a honlapon leírtaknak megfelelően történik, akkor gyanakodhatunk arra, hogy csalókkal van dolgunk! Fontos, hogy

Exit mobile version