Most jött a rossz hír a nyugdíjasoknak!
Most jött a rossz hír a nyugdíjasoknak! A vártnál jobban gyorsul az infláció, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint kevés lehet az év elején megállapított nyugdíjemelés. Külön szólnak azokról az időskorúakról, akik nagyon alacsony havi járandóságban részesülnek, így számukra az emelés összege is elenyésző nominális értelemben.
News7
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa adati szerint körülbelül 200 ezren százezer forintnyi nyugdíjból élnek. Számukra az idei 3,2 százalékos emelés alig észrevehető.
Nekik ez 3200 forintot jelent, egy egyszeri közepes vásárlásra sem elegendő
– hangsúlyozta Juhász László, a szervezet alapítója, aki arról is beszélt: még többen, 500 ezren vannak olyanok, akik 140 ezer forint a nyugdíjuk. A szervezet szerint nekik nem tart ki a pénzük hó végéig sem, így velük külön kellene foglalkoznia a kormánynak.
Az ATV kereste az ügyben illetékes Nemzetgazdasági Minisztériumot is, aziránt érdeklődtek, hogy ha az infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően nagyobb mértékű lesz várható-e nyugdíjemelés és mikor lesz felülvizsgálat. A tárca válaszában azt írta, idén összesen 7200 milliárd forintot fognak költeni a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások kifizetésére, ami szerintük egyértelműen mutatja a kormány prioritását ezen a területen. Hozzátette az NGM azt is, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy a vidéki otthonfelújítási programot hogyan tudnák kiterjeszteni a nyugdíjasok számára is, tovább bővítve ezzel a számukra elérhető támogatásokat.
Kiemelték továbbá, hogy „a kormány elkötelezett amellett, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóerejét és védje a nyugdíjasokat. 2025 januárjától a nyugdíjak 3,2%-kal emelkednek, amely a tervezett inflációnak megfelelő mérték”. Arra is emlékeztet a minisztérium, hogy az átlagnyugdíj a 2010-ben látott 97 ezer forintról 242.300 forintra nőtt. Emellett idén is lesz 13. havi nyugdíj, amit a kormány állított helyre és tartósan beépített a költségvetésbe.
Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója a Portfolio-n megjelent kétrészes elemzésében azt mutatta be, hogy 2015 után a magyar nyugdíjasok hogyan kerültek egy szegényedési csúszdára. Ezekben a cikkekben többek között arra mutat rá: a nyugdíjemelésnek nem csak a relatív lecsúszást kell lassítania (ezt megteszi a 13. havi nyugdíj visszavezetése is, amíg összeszedhető a költségvetésben az ehhez szükséges félezer milliárd forintos fedezet), hanem a korábban megállapított – és emiatt fokozottan zsugorodó értékű – nyugdíjjal rendelkezőkkel szembeni méltánytalanságot is orvosolnia szükséges.