Április 28-tól új szabály lépett életbe az Európai Unió területén: az újonnan forgalomba kerülő elektronikai eszközöknek már egységesen USB-C csatlakozóval kell rendelkezniük. A döntés célja elsősorban a környezet védelme, hiszen így jelentősen csökkenhet az elektronikai hulladék mennyisége.
Az intézkedés az Európai Bizottság hulladékcsökkentési stratégiájának része. Ennek értelmében minden olyan laptopnak, amelynek teljesítménye legfeljebb 100 watt, kötelező az egységes töltőcsatlakozó használata. Kivételt csak a nagy teljesítményű, 240 watt feletti gamer laptopok jelenthetnek, amelyek speciális energiaellátást igényelnek.
Ez azt jelenti, hogy az EU-ban már nem lehet olyan új laptopokat értékesíteni, amelyek nem felelnek meg ennek a szabványnak. Fontos azonban, hogy a szabály kizárólag az újonnan piacra kerülő eszközökre vonatkozik, a használt készülékek adásvétele továbbra is megengedett. – számolt be a Dívány.
Több országot is érint a változás
Az előírás nemcsak az EU 27 tagállamára érvényes. Hanem az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országokra is, így Liechtensteinre, Norvégiára és Izlandra is kiterjed.
A gyártók számára ugyanakkor továbbra is megengedett, hogy az USB-C mellett más töltési megoldásokat is kínáljanak, tehát az egységesítés nem zárja ki a kiegészítő csatlakozók használatát.
Már több gyártó alkalmazkodott
Az Apple már korábban áttért az USB-C csatlakozóra okostelefonjai esetében, lecserélve a korábbi Lightning portot. A szakértők szerint a laptopgyártók is egyre inkább követni fogják ezt az irányt. Különösen a 100 watt körüli teljesítményű modellek esetében.
A cél: kevesebb kábel, kevesebb hulladék
Az egységes töltési szabvány bevezetésének egyik legfontosabb előnye, hogy a jövőben egyetlen töltővel többféle eszközt is használhatunk – legyen szó telefonról, laptopról vagy más elektronikai berendezésről. Ez nemcsak kényelmesebb, hanem hosszú távon csökkenti a felesleges kábelek és töltők számát is.
Az USB-C és az úgynevezett USB Power Delivery szabvány kötelezővé tétele mögött tehát elsősorban környezetvédelmi megfontolások állnak: a cél, hogy kevesebb elektronikai hulladék keletkezzen, és a felhasználók hosszabb ideig használhassák ugyanazokat a kiegészítőket, még akkor is, ha időközben új eszközre váltanak.