Gázzal fűtők figyelem – Bejelentették a változást, ami mindenkit érint! Így érkeznek majd a rezsiszámlák!

Gázzal fűtők figyelem – Bejelentették a változást, ami mindenkit érint! Így érkeznek majd a rezsiszámlák!

Gázzal fűtők figyelem – Bejelentették a változást, ami mindenkit érint! Így érkeznek majd a rezsiszámlák!A gázfűtésű otthonok lakóinak kiemelt figyelmet érdemes fordítaniuk a következő hónaptól kezdődően életbe lépő jelentős változásra. Az MVM – a hazai energiaellátás egyik meghatározó vállalataként – bejelentette, hogy 2024 júniusától változik a számlázási gyakorlat.

A cég új rendszerének lényege, hogy ha valakinek a havi gázfogyasztás alapján kiállított számlája nem éri el a bruttó 1836 forintos (nettó 1446 forint) összeget. Akkor azt a következő havi számlával együtt rónak be.

Érdemes megjegyezni, hogy az éves leolvasások és a diktálás alkalmából készült elszámolási számlák ezen szabály eredményeképpen is megérkeznek majd az ügyfelekhez. Függetlenül attól, hogy a keletkezett összeg meghaladja-e vagy sem az előzőekben említett határértéket.




Azokban a hónapokban tehát, amikor a gázfogyasztás mértéke nem éri el a megjelölt minimumot, a felhasználóknak a következő havi fogyasztásukkal egyetemben kell rendezniük számlájukat.

Megerősítésre került továbbá, hogy a rezsiszámla összeghatáraitól függetlenül megváltozatlan formában érkeznek majd az éves elszámolószámlák a felfogyasztott gáz mennyiségének leolvasását követően.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a lakossági rezsiköltségek stabilan tartása prioritás. Így idén nem terveznek emelést sem az áram, sem a gáz, sem pedig a távhő terén. Ez a bejelentés bizonyos megnyugvást hozhat a fűtési költségektől feszülten várakozó lakosság számára. Miközben a rendszerhasználati díjak érintetlensége is stabil alapot nyújt a háztartások költségtervezéséhez.