Nagy változás 2024-től az egészségügyben – Ezt nem szabad a kórházakban januártól!

Nagy változás 2024-től az egészségügyben – Ezt nem szabad a kórházakban januártól!

Nagy változás 2024-től az egészségügyben – Ezt nem szabad a kórházakban januártól! 2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek, ez pedig a munkaerőprobléma súlyosbodásához vezethet – írja a Portfolio.

( További friss híreinkért kattints ide )

Egyes becslések szerint a szakápolói, műtős állások 10-15 százalékát bérnővérekkel töltötték be. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a lapnak azt mondta: nem tudnak minden helyre elegendő orvost, illetve szakdolgozót felvenni, így félő, hogy bizonyos osztályok működése nehézségekbe ütközik majd.

Sokan bíztak abban, hogy a kormány az év végéig rendeletben megjelöli azokat a szakterületeket, amelyeken mégiscsak maradhat a bérfoglalkoztatás, mert az átlagosnál is nagyobb a munkaerőhiány, például a sürgősségi és az intenzív terápiás osztályokon, vagy a pszichiátriákon.




Ilyen kormányrendelet azonban eddig még nem jött ki – írják. Mészáros Magdolna, a gyulai Békés Vármegyei Központi Kórház ápolási igazgatója. A Kórházszövetség elnökségi tagja szerint elsősorban a fővárosban jelent komoly problémát az intézkedés. A szakértő szerint annyi beteget lenne szabad csak felvenni, amennyit az ápolók biztonsággal el tudnak látni.

Mindeközben az ápolóhiány egyre égetőbb. Az utolsó friss adatok szerint az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknek csak 50-55 százaléka aktív. És a 2022-ben végzetteknek mindössze az egynegyede dolgozik ténylegesen az egészségügyben. A következő tíz évben nagyságrendekkel többen mennek majd nyugdíjba, és csak 2019-hez képest már most is egyre több intézményben és mind nagyobb arányban foglalkoztatnak szakképzetlen ápolókat a kórházakban. Becslések szerint legalább 20-25 ezer ápoló hiányzik a hazai egészségügyi ellátórendszerből.

error: Content is protected !!