Elfogadták! Március 1-től ezt vezették be Magyarországon! Már az egész országban érvényes!

Elfogadták! Március 1-től ezt vezették be Magyarországon! Már az egész országban érvényes!

Elfogadták! Március 1-től ezt vezették be Magyarországon! Már az egész országban érvényes! Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új közösségi közlekedési tarifarendszerben, a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön.

( Friss hírek )

Ovádi Péter közleményében azt írta: kutya-országbérlettel – annak érvényességi ideje alatt – az egész országban lehet majd négylábúakat szállítani. Emellett a kedvezményes országbérlettel rendelkezők minden további költségtérítés nélkül felszállhatnak kutyával a helyközi közösségi közlekedési járművekre.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a felelős állattartáshoz hozzátartozik, hogy a biztonságos utazást lehetővé tegyük kedvenceink számára is. Magyarországon egyre több az állatbarát munkahely, így a munkavállalók előszeretettel utaznak társállatukkal a munkahelyükre – tette hozzá.



A politikus kiemelte: célkitűzésük, hogy az állatok védelme minél szélesebb körben kapjon figyelmet a mindennapokban is.

Felidézte, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a MÁV Zrt.-vel az állatok jólléte érdekében. Mikrochip-leolvasókat és információs táblákat helyeztek ki számos vasútállomáson, hogy elősegítsék a kóbor állatok hazajutását, befogását.

A kormánybiztos örömét fejezte ki, hogy az utazási tarifákat érintő újításokból a kutya-országbérlet sem maradt ki, az árát ráadásul csökkenteni tudták, ezzel is segítve az állattartókat.

„Bízom abban, hogy minél több állattartó fog élni ezzel a lehetőséggel, hiszen embertársaink mellett az állatok szintúgy megérdemlik a biztonságos, kényelmes utazást” – írta Ovádi Péter.

error: Content is protected !!